- Prof német nyelv -

Elérhetőségek ellenőrizve

Fehér

  • Óradíj 3000Ft
  • Válaszidő 24 óra
 - Prof német nyelv -

3000Ft

Összes német nyelv tanár

Ez a tanár sajnos nem elérhető

  • Német nyelv

Német nyelv oktatása általános iskolától érettségiig online! 4 éves tapasztalat. Rendszeres korrepetálás, dolgozat előtti felkészítés, pótvizsga vagy érettségi, bármelyiknél melletted állok!

Óra helyszíne

Fehér bemutatkozása

Egy idén végző gimnazista vagyok, aki nagy reményekkel készül egyetemi éveire. Szegedre, matematika-némettanárnak adtam be a jelentkezésemet. Általános iskola óta nagy álmom tanárnak lenni, ezért is tanítok immár 4 éve itthonról. Koromból adódóan, jól együtt tudok működni a fiatalokkal, mivel szinte egykorúak vagyunk.

Még több

Óráról

  • Minden szint
  • Német
  • Magyar

Beszélt nyelvek :

Német

Magyar

Megpróbálom az online tanulást is élvezhetővé és érthetővé tenni. Az adott anyagot elmagyarázom, feladatokat oldunk és ha valami nem érthető, akkor újra átnézzük. Gyakorló feladatok járnak minden órához, amit a következő óráig meg kell oldani. Ezeken csak akkor néznénk meg, ha valami problémába ütközik a diák, mivel fontosnak tartom, hogy mindent értsen meg a diákom. Az első óra ingyenes, hogy mindenki meg tudja nézni, hogy neki tetszik-e, ahogy tanítok.

Még több

Árak

Óradíj

  • 3000Ft

Óradíj csomagban

  • 5 órás: 15000Ft
  • 10 órás: 30000Ft

Online

  • 3000 Ft / óra

Hasonló tanárok

  • Logikus gondolkodás a magolás helyett! Az agyat állítjuk át a német gondolkodásmódra, hogy könnyed legyen a tanulás.

    Csilla

    Tarnaméra

    5 (7 értékelés)

    Jó hangulatú, stesszmentes, beszédcentrikus és kreatív órákat tartok, ahol a tudás átadás könnyed és oldott...

    • 4000 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Fedezzük fel együtt a német nyelv szépségeit, mert vannak ám! Minél többet tudsz ezekből, annál magabiztosabban tudsz majd kommunikálni. Bízd rám magad! Nem engedem, hogy feladd az álmaidat!

    Rita

    5 (6 értékelés)

    Jól és érthetően magyarázok. Egyetemet végzett nyelvtanàr vagyok. 20 éve dolgozok középiskolai tanárként. Hidd...

    • 4000 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Német oktatás VANESSZÁVAL Könnyen és gyorsan akarsz tanulni?  KERESS MEG bátran és tanuljunk együtt

    Vanessza

    Szombathely

    5 (5 értékelés)

    Kedves leendő tanítványaim! Szeretném nektek pár pontban feltüntetni, hogy nálam miért is jó tanulni. A...

    • 3500 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Nagy szakmai tapasztalattal vállalok német általános és gazdasági szaknyelvi oktatást, nyelvvizsgára felkészítést akár C2 szinten is, személyesen vagy online formában.

    Tóth

    Miskolc

    5 (5 értékelés)

    Diákjaim a 60 perces órákon elsajátítják mind a szóbeli, mind az írásbeli nyelvvizsgához, illetve a folyékony...

    • 5500 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Német Nyelvoktatást vállalok. Kezdőtől a haladón át, nyelvvizsgára, érettségire felkészítés. Németországban éltem és dolgoztam éveken át. Nagy tapasztalattal rendelkező tanár vagyok.Felnőttet és gyerm

    Zsuzsa

    Gecse

    5 (4 értékelés)

    Kedves leendő Tanítványom! Türelmes és empatikus személyiség vagyok. Szeretem az embereket, szívesen foglalkozom...

    • 4000 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Angol és német nyelvi felkészítést vállalok közép fokon, leginkább online, szeptembertől esetleg Pécsen élőben.

    Zalán

    Pécs

    5 (3 értékelés)

    Szeretem a nyelveket iskolapadon kívüli perspektívából szemlélni, elsajátításukhoz szerintem lényeges az...

    • 3999 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Német felkészítő nyelvvizsgára/érettségire, korrepetálás és/vagy szimpla német nyelvű gyakorlás bármelyik korcsoportnak C1-es szintig.

    Lenke

    Tinnye

    5 (3 értékelés)

    Hiszem, hogy a nyelvtanulás nem merül ki a száraz nyelvtan órákban és szókincs magolásban. A formai szempontok...

    • 4000 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Német nyelvből érettségi felkészítést vállalok, keressenek bátran gimnazisták,szakközépiskolások,felnőttek szívesen segítek. Online órákat részesítek előnyben.

    Anna

    Budapest

    5 (2 értékelés)

    Fiatalok ösztönzése és felkészítése nyelvvizsgára valamint közép-akár emelt szintű német érettségire. Az...

    • 2500 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Fitala, türelmes nyelvvizsgával rendelkező fiatalember várja a tanulni vágyó, vagy korrepetálást igénylő diákokat.

    Asztrik

    5 (2 értékelés)

    Vidám, de produktív hangulatban szeretném tartani az órákat,akar személyesen, akár online. Kiváló tapasztalat lenne...

    • 3500 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • A nevem Anna, harmadéves tanár szakos hallgató vagyok. Általános és középiskolások korrepetálását, és érettségire (közép/emelt) való felkészítést német nyelv tantárgyból, akár hétvégén is.

    Anna

    Budapest

    5 (2 értékelés)

    Minden tanítvány számára egyedi, tanulmányi szintjének megfelelő feladatokkal, óratervekkel készülök. A fiatalabb...

    • 3000 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Gimnáziumi némettanárként nagy gyakorlattal: német tanítás, érettségi és nyelvvizsga felkészítés, korrepetálás.  A1-C1

    Katalin

    5 (1 értékelés)

    Az első órán szintfelmérés után egyeztetünk, hogy mi a cél. Korrepetálás esetén átnézzük az iskolában...

    • 5000 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Német nyelvet oktatok rugalmas időbeosztásban. Nyelvvizsgára és érettségire való felkészítést is vállalok. Várom a jelentkezőket korosztálytól függetlenül.

    Tamás

    Pécs

    5 (1 értékelés)

    Kiemelt figyelmet fordítok a beszédre és beszédértésre, hiszen ezek képezik a nyelv alapját. Persze a szókincs és...

    • 2500 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Gyere tanulni, ahogyan még eddig nem :)  JOBB AGYFÉLTEKÉS TANULÁS - Lényegre összpontosít. - Spontaneitás központ - Képekben gondolkodik, vizualizál, játszik - Kreativitás, képzeleterő - Humorérzék -

    Zsuzsanna

    5 (1 értékelés)

    Az órák jókedvűek, könnyedek és hatékonyak. ha szeretnél vizsgázni, megteheted online is a tanfolyam végén,...

    • 3000 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Németoktatás, fordítás, korrepetálás , vizsgafelkészítés (érettségi, nyelvvizsga). Több évtizedes tapasztalat egyéni, csoportos és céges órák tartásában.

    Judit

    Dabas

    Első találkozáskor felmérem a jelentkező tudását, előismereteit, továbbá igényeit. Elmondom a lehetőségeket,...

    • 4000 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Möchtest du besser Deutsch sprechen? Lern mit mir, und das geht dann im Handumdrehen!

    Gabriella

    Schnelle Fortschritt und motivierende Stunden! Eine fröhliche und nette Lehrerin möchte dir helfen, besser Deutsch zu...

    • 8400 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Germanisztika szakos hallgatóként németet tanítok kis-és nagyiskolásoknak egyaránt! Szenvedélyem a német nyelv és igyekszem ezt a tanítványaimnak is átadni! Türelmes és barátságos ember vagyok!

    Réka

    Dabas

    Igyekszem a saját tapasztalatimra hagyatkozva tanítani, hiszen én is ugyanonnan kezdtem, ahonnan te és tudom, hogy mi...

    • 2500 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Anyanyelvi környezetben élek, és gyerekkorom óta beszélek németül. Ha igazán használható tudásra vágysz, akár munkát szeretnél külföldön és arra készülnél fel, keress bizalommal.

    Noemi

    A német órákat teljesen a TE igényeid, képességeid és céljaid szerint fogjuk felépíteni, hiszen nincs két...

    • 4000 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Szia Kedves Mindenki! 12-20 éves koromig Svájcban élhettem, ezért a Züüüridütschöt és a rendes németet is elég jól nyomom Szeretném a tudásomat továbbadni mindenkinek, akinek jól jöhet. :)  Szeretette

    Eszter

    Nem robotosan tanulunk és nincs olyan hogy kötelező. Ha tanulni szeretnél segítek és megadom neked azokat a kereteket...

    • 4000 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Német nyelvet tanítok gyermekeknek és felnőtteknek online. Óráimon sok interaktív tananyagot használok, melyek érdekesebbé és hatékonyabbá teszik a nyelvtanulást.

    Tibor

    Hallásértés, szövegértés, beszéd, levélírás, nyelvtani ismereteket. Mind fontos területe a nyelvtanulásnak....

    • 5000 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Németet tanítok 25 éve;általános nyelv, nyelvvizsgára felkészítés (ÖSD, Goethe,Telc); szaknyelvek: gazdasági (közgazdász diplomával), orvosi, ápolói (4 éves gyakorlattal) tananyaggal.Online.

    Csilla

    Beszédközpontú órák; igény szerint felépített órák; saját tananyag ill. megbeszélés szerint a legmodernebb...

    • 3000 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!