- Prof német nyelv - Budapest

Elérhetőségek ellenőrizve

Katalin

  • Óradíj 4000Ft
  • Válaszidő 1 óra
 - Prof német nyelv - Budapest

4000Ft

1. óra ingyenes!

Üzenet küldése

1. óra ingyenes!

1. óra ingyenes!

  • Német nyelv

ELTE diplomás tanárként nagy gyakorlattal készítek fel bármilyen nyelvvizsgára, DSD II-re is, személyes órákon.

Óra helyszíne

    • Budapest

Katalin bemutatkozása

Az ELTE-n végeztem germanisztika szakon. Sokáig dolgoztam a felnőttoktatásban, majd egy két tanítási nyelvű középiskolában. A civilizációs ismeretek tantárgy egyik kidolgozója és bevezetője voltam. Számtalan továbbképzésen vettem részt mind itthon, mind német nyelvterületen. Kipróbáltam magam újságíróként és riporterként is. A tanítás mellett szeretek tolmácsolni és fordítani.

Még több

Óráról

  • Minden szint
  • Magyar

Beszélt nyelvek :

Magyar

Óráim teljesen személyre szabottak. Szívesen dolgozom kezdőkkel is, hiszen nekik még nincsenek berögzült hibáik. Az első óra, órák után együtt döntjük el, hogy használunk-e tankönyvet, s ha igen, melyiket. Főleg személyes órákat tartok a lakásomon, nem hiszek az on-line órák hatékonyságában.

Még több

Árak

Óradíj

  • 4000Ft

Óradíj csomagban

  • 5 órás: 20000Ft
  • 10 órás: 40000Ft

Felajánlott óra

Ez az első óra lehetővé teszi, hogy megismerd tanárodat, hogy a legjobban megfeleljen igényeidnek.

  • 1óra

Hasonló tanárok

  • Sziasztok! Német korrepetálást vállalok elsősorban olyanok részére akik már beszélnek legalább B1-es szinten. Szóval ha szeretnéd felhozni a szókincsed és  képességeid, hogy közösségben is bátran meg

    Eniko

    Budapest

    5 (4 értékelés)

    Az órán velem németül kell kommunikálnod és én is így fogok veled beszélni, így muszáj lesz használnod a...

    • 3500 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Német nyelvtanból korrepetálást vállalok általános és középiskolások részére. Ha elakadtál keress bátran!

    Enikő

    Budapest

    5 (2 értékelés)

    A Te saját tempódban fogunk haladni, és természetesen abból a könyvből is csinálhatunk feladatokat, amelyikből az...

    • 3000 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • A nevem Anna, harmadéves tanár szakos hallgató vagyok. Általános és középiskolások korrepetálását, és érettségire (közép/emelt) való felkészítést német nyelv tantárgyból, akár hétvégén is.

    Anna

    Budapest

    5 (2 értékelés)

    Minden tanítvány számára egyedi, tanulmányi szintjének megfelelő feladatokkal, óratervekkel készülök. A fiatalabb...

    • 3000 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Tanulj velem németül interaktívan! Deutsch ist cool! Ha felkeltettem érdeklődésedet, keress bátran!

    Boglárka

    Budapest

    5 (1 értékelés)

    Az órámimon a beszéd van fókuszban, így mindig érdekes és aktuális témákról informálódhatnak nálam a diákok...

    • 2500 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Nyelvoktatás angol, német, latin, finn nyelvekből minden szinten. Online vagy személyes órák Újpesten, Budapest 4. kerületében.

    Ilona

    Budapest

    Tanulóim igényeit helyezem előtérbe. Rugalmas módszerrel tanítok. Barátságos hangulatban zajlanak a nyelvórák....

    • 6500 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Szia! Árpi vagyok, 20 éves, az ELTE-n tanulok pszichológiát és kedvenc német szavam a Papperlapapp. Keress, kérdezz bátran, ha németezni szeretnél!

    Árpi

    Budapest

    Szeretettel várlak, akár tanórán kívüli segítségre van szükséged, akár a beszédkészséged fejlesztenéd, vagy...

    • 2500 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Emelt szintű német érettségit tett fiatal tanuló vagyok, aki nagyon szívesen segítene annak, akinek szüksége van segítségre! Tavaly érettségztem, így friss a tudásom, németül 13 évig tanultam. Keresse

    Kincső

    Budapest

    Személyre szabottan tudjuk gyakorolni a nyelvet, és felkészülni azokból, ami gyengébben megy. Legyen ez hallás...

    • 2500 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Jogi egyetem mellett másfél éve nyelviskolában óraadó tanárként dolgozó diák vállal magánórákat németből

    Bernadett Dorka

    Budapest

    Mivel jelenleg másodéves egyetemi hallgató vagyok, a felsőfokú nyelvvizsgámat pedig a gimnázium alatt szereztem,...

    • 3000 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Német anyanyelvi szinten beszélő diák. Türelmes és megértő vagyok. Nem vagyok tanár, de mindenkinek segítek. :)

    Damos

    Budapest

    Az elején megbeszéljük a gyengeségeket, nehézségeket és erősségeket illetve, hogy mik azok a dolgok, amiket...

    • 3000 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Szerintem manapság nagyon fontos az idegennyelvű tudás, de ezt úgy kell átadni a gyerekeknek, hogy szeressék, nem, mint egy kötelező dolgot.

    Nikolett

    Budapest

    Célom velük játékosan megtanulni a nyelvet. Fontos, hogy szeressék és érdeklődjenek azután, amit tanulnak. Így...

    • 3500 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Diplomás angol-, és némettanárként teljesen SZEMÉLYRESZABOTT órákat adok online formában, az otthonod kényelméből, teljesen a TE igényeidre szabva.

    Brigitta

    Budapest

    Az óráim alapvetően a célnyelven zajlanak, azért hogy minél természetesebb legyen az adott célnyelv (angol vagy...

    • 3000 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Egy turizmust tanuló diák vagyok, aki szereti a német nyelvet, s szeretném veled is megszerettetni, ami első hallásra furcsának tűnhet, de ígérem, igyekszem:)

    Bence

    Budapest

    Nem vagyok a frontális oktatás híve, s hiszem, hogy a német nyelvet is meg lehet szeretni és meg lehet tanulni. Az...

    • 2000 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Jelenleg Németországban tartózkodom, így kizárólag online korrepetálást vállalok német nyelvből. Felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezem és németül tanulok az egyetemen.

    Dorka

    Budapest

    Az órák igény szerint megbeszélés alapján folynak. Minden tanulónak más módszer válik be, így fontosnak tartom a...

    • 4000 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Szeretnél megtanulni németül, vagy nem vagy biztos a tudásodban? Nyelvvizsga előtt állasz, vagy a suliban gondok vannak a nyelvvel? Ha valamelyik kérdésre igen a válaszod, ne habozz, oldjuk meg együtt

    Tamara

    Budapest

    Mi a nyelvtanuáls legfontosabb része? A kommunikáció! Mi a közlés egyik legszórakoztatóbb formája? A zene!...

    • 2500 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • DSD C1 nyelvvizsgával rendelkezem és vállalok diákokat érettségi felkészítésre közép vagy emelt szinten is.

    Nikolett

    Budapest

    Szeretem, ha egy órának jó a hangulata és fontosak tartom, hogy élvezze a diák az órákat. A német nyelv sokaknak...

    • 3500 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • ELTE Pszichológia hallgatóként vállalok magántanítást német, angol, nyelvtan, irodalom, és történelem tantárgyakból. Németből Goethe C1 nyelvvizsgával rendelkezem, és emelt érettségiztem magyarból és

    Zoé

    Budapest

    Egy nyolcadikos kishúgom és egy hatodikos kisöcsim van, és a covid miatt általános iskolás évek nagy részét én...

    • 3000 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Több nyelven beszélő nyelvtanár sok éves gimnáziumi gyakorlattal német órákat ad kicsiknek és nagyoknak

    Ágota

    Budapest

    A szó- és írásbeli feladatok arányos elosztását fonotosnak tartom mind az egyéni, mind a csoportos nyelvórákon. A...

    • 5000 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Szeretnél egy eredményes B2-es nyelvvizsgát? Akkor a legjobb helyen jársz!

    Aliczkia

    Budapest

    Szeretnék sokoldalú, színes tudást átadni. Fő szempontkén tartom számon a tanuló képességeit, és egy csoportos...

    • 2499 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Német kéttannyelvűáltalános iskolában végeztem, majd angol szakos voltam gimnáziumi éveim alatt. Jelenleg pszichológia szakos hallgató vagyok, ahol elengedhetetlen a matematika. Több éve tanítok magán

    Emőke

    Budapest

    Mielőtt tanítani kezdek szeretem megismerni a tanítványaimat. Óra elején mindig beszélgetünk pár szót, hogy...

    • 3500 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!
  • Német érettségire, nyelvvizsgára felkészítést vállalok. Akár este, hétvégén is, előzetes egyeztetés után.

    Szimonetta

    Budapest

    6 évet töltöttem Németországban egyedül, ami idő alatt szinte végig csak németül kommunikáltam (kivéve az első...

    • 3000 Ft/óra
    • 1. óra ingyenes!