Bár a biológia egy valóban lenyűgöző tantárgy, amely végtelen lehetőséget kínál az emberiség és a körülöttünk élő összes többi élőlény megismerésére, a biológiai élet összetettsége időnként eltántoríthatja a tanulókat.

Ha jól kezdted a tanulmányaid, de aztán valamilyen okból lemaradtál az osztály többi tagjáról, jól jöhet egy kis plusz segítség.

Például részt vehetsz az iskolád által tartott órák utáni korrepetáláson, ahol segítséget kaphatsz a házi feladat elkészítésében, a tananyag értelmezésében vagy kiselőadások készítésében (egyes iskolák ebédidőben is szerveznek ilyen órákat, hogy a tanulók ebédidőben is tanulhassanak, ha órák után nem érnek rá). Alternatív megoldásként jó ötlet lehet, ha együtt tanulsz az osztálytársaiddal, vagy ha egy szülő vagy szomszéd segítségét kéred a házi feladatban. Ezek nagyszerű megoldások, ha egyszerűen csak útmutatásra van szükséged a felkészüléshez. De mi van akkor, ha a tanulási sebességed kezd a jegyeid rovására menni? Ilyenkor érdemes megfontolni egy biológia magántanár felvételét, hogy segítsen utolérni a többieket.

Hogyan találd meg a neked való biológia tanárt?

pénz növény
A magánórákba fektetett pénzből tudás sarjad.
A legjobb Biológia tanárok elérhetőek
Ildikó
5
5 (6 vélemény)
Ildikó
2500Ft
/óra
Gift icon
1. óra ingyenes!
Bence ágoston
5
5 (4 vélemény)
Bence ágoston
2500Ft
/óra
Gift icon
1. óra ingyenes!
Krisztina
Krisztina
3000Ft
/óra
Gift icon
1. óra ingyenes!
Eszter
5
5 (2 vélemény)
Eszter
3000Ft
/óra
Gift icon
1. óra ingyenes!
Balázs
5
5 (4 vélemény)
Balázs
4000Ft
/óra
Gift icon
1. óra ingyenes!
Csilla
Csilla
3500Ft
/óra
Gift icon
1. óra ingyenes!
Timea
5
5 (3 vélemény)
Timea
4000Ft
/óra
Gift icon
1. óra ingyenes!
Imre
Imre
3500Ft
/óra
Gift icon
1. óra ingyenes!
Ildikó
5
5 (6 vélemény)
Ildikó
2500Ft
/óra
Gift icon
1. óra ingyenes!
Bence ágoston
5
5 (4 vélemény)
Bence ágoston
2500Ft
/óra
Gift icon
1. óra ingyenes!
Krisztina
Krisztina
3000Ft
/óra
Gift icon
1. óra ingyenes!
Eszter
5
5 (2 vélemény)
Eszter
3000Ft
/óra
Gift icon
1. óra ingyenes!
Balázs
5
5 (4 vélemény)
Balázs
4000Ft
/óra
Gift icon
1. óra ingyenes!
Csilla
Csilla
3500Ft
/óra
Gift icon
1. óra ingyenes!
Timea
5
5 (3 vélemény)
Timea
4000Ft
/óra
Gift icon
1. óra ingyenes!
Imre
Imre
3500Ft
/óra
Gift icon
1. óra ingyenes!
Gyerünk!

Valóban szükségem van biológia magántanárra?

A sok jól képzett biológiatanár azonban nem csak arra van, hogy segítsen a nehezen boldoguló diákokon. Még ha jól ismered is a biológia alapjait, és érted a tudomány számos bonyolultabb fogalmát, akkor is sokat nyerhetsz egy magántanárral folytatott munkából. Még akkor is, ha olyan szerencsés vagy, hogy magas színvonalú oktatásban részesülsz egy neves iskolában, egy magántanár segíthet abban, hogy tovább javítsd az év végi jegyeid a különórán tanultak által.Az ötös és a négyes jegy között néha csupán annyi a különbség, hogy mennyi idő jutott az anyag átismétlésére. Bár ez most lehet, nem tűnik soknak, később ezen múlhat, hogy felvesznek-e az általad elsőként megjelölt egyetem biológia szakjára vagy sem. Sokak számára az osztályzatok nagyon fontosak, mivel ezek határozzák meg, hogy a személyes és szakmai céljaik hosszú távon elérhetők-e vagy sem, ezért mérlegelned kell, hogy a tandíj jó befektetés-e a jövőd szempontjából vagy sem.

További tippek biosz magántanár találáshoz

Mit kínálhatnak a magántanárok, amit az iskolai tanárok nem tudnak?

Elméletileg az iskolai tanároknak is meg van a lehetőségük arra, hogy mindenegyes diákjuk sikeres vizsgázzon. Gyakorlatilag azonban mindannyian tudjuk, hogy ez szinte lehetetlen. Mivel minden diák más ütemben tanul, eltérő kompetenciaszintekkel, eltérő tudásszinttel és különböző háttérrel, nincs két tanuló, aki pontosan ugyanolyan módon dolgozik. Ennek ellenére sok tanulónak könnyedén sikerül eljutnia a tőlük elvárt szintre, mások azonban nem ilyen szerencsések. Jobb rögtön segítséget kérni, amint elkezdesz lemaradni, hiszen minél több idő telik el, annál nehezebb lesz visszatérni a helyes útra. Miközben te próbálod utolérni őket, az osztály többi tagja töretlenül halad előre.A tanulással küszködő tanulókat azonban nem szabad elriasztani. Teljesen normális, hogy egyes tárgyakat vagy témákat könnyebben találunk, mint másokat. A legfontosabb, hogy soha ne veszítsd el a magadba és a képességeidbe vetett hitedet, mivel a tanulmányaidhoz való pozitív hozzáállás óriási hatással lesz iskolai életedre, és végül az osztályzatodban is megmutatkozik majd. Ha azonban eljutsz arra a pontra, amikor úgy gondolod, hogy külön segítségre van szükséged (akár a kudarcok elkerülése érdekében, akár azért, hogy jobb jegyet kapj), akkor egy magántanár alkalmazása lehet a legegyszerűbb és legkönnyebb megoldás. A magántanárok általában képzett szakemberek, akik rengeteg tapasztalattal rendelkeznek egy adott területen. A tanítási technikák, a tudás és a személyre szabott magyarázatok kombinációja jelentősen javíthatja a teljesítményedet. Sokan egyetértenek abban, hogy ez egy bölcs beruházás. Egy közeledben lakó biosz magántanár alkalmazásának fő vonzereje az, hogy az egyes tanulók igényeihez szabott foglalkozásokat kínálnak, nem pedig az osztálytermi környezetre tervezett tanítási módszereket. Ez a tanuló központú, személyre szabott megközelítés azt jelenti, hogy minden olyan anyagot, ami valamilyen okból bonyolultabb a tanuló számára, újra át lehet ismételni, míg más témákat adott esetben ki lehet hagyni.

Miért érdemes bioszt tanulni?

A legjobb Biológia tanárok elérhetőek
Ildikó
5
5 (6 vélemény)
Ildikó
2500Ft
/óra
Gift icon
1. óra ingyenes!
Bence ágoston
5
5 (4 vélemény)
Bence ágoston
2500Ft
/óra
Gift icon
1. óra ingyenes!
Krisztina
Krisztina
3000Ft
/óra
Gift icon
1. óra ingyenes!
Eszter
5
5 (2 vélemény)
Eszter
3000Ft
/óra
Gift icon
1. óra ingyenes!
Balázs
5
5 (4 vélemény)
Balázs
4000Ft
/óra
Gift icon
1. óra ingyenes!
Csilla
Csilla
3500Ft
/óra
Gift icon
1. óra ingyenes!
Timea
5
5 (3 vélemény)
Timea
4000Ft
/óra
Gift icon
1. óra ingyenes!
Imre
Imre
3500Ft
/óra
Gift icon
1. óra ingyenes!
Ildikó
5
5 (6 vélemény)
Ildikó
2500Ft
/óra
Gift icon
1. óra ingyenes!
Bence ágoston
5
5 (4 vélemény)
Bence ágoston
2500Ft
/óra
Gift icon
1. óra ingyenes!
Krisztina
Krisztina
3000Ft
/óra
Gift icon
1. óra ingyenes!
Eszter
5
5 (2 vélemény)
Eszter
3000Ft
/óra
Gift icon
1. óra ingyenes!
Balázs
5
5 (4 vélemény)
Balázs
4000Ft
/óra
Gift icon
1. óra ingyenes!
Csilla
Csilla
3500Ft
/óra
Gift icon
1. óra ingyenes!
Timea
5
5 (3 vélemény)
Timea
4000Ft
/óra
Gift icon
1. óra ingyenes!
Imre
Imre
3500Ft
/óra
Gift icon
1. óra ingyenes!
Gyerünk!

Miért nem kínálnak az oktatási intézmények házon belüli korrepetálást?

Míg a legtöbb közép- vagy főiskolán van egy olyan segítőcsoport, ami a nehézségekkel küzdő gyermekek megsegítésére specializálódott, az oktatási szakemberek általános konszenzusa az, hogy a tanulóknak mindent meg kell kapniuk, ami a vizsgák letételéhez szükséges: legyen az órai magyarázat vagy önálló tanulás.Bár a tanulók nagy százalékánál ez a helyzet, be kell látnunk, hogy sok diák nem tud lépést tartani kurzusa követelményeivel. Ennek számos oka lehet, például tanulási nehézségek, az otthoni körülmények befolyása, vagy a tény, hogy más tantárgyak elviszik a figyelmüket és a szabadidejüket.Az októl függetlenül a magántanárok felismerik, hogy nem minden diák dolgozik egyformán, és nem tanulnak ugyanolyan sebességgel. Így személyre szabhatják magánóráikat kifejezetten a te igényeidhez alkalmazkodva, és elmagyarázhatják azokat a témákat, amikkel gondjaid akadnak.Az, hogy magántanár segítségre van szükséged, még nem jelenti azt, hogy az iskolai biológia tanárod nem végez elég jó munkát (bár sok tanár bevallja, hogy túlterhelt, és gyakran nincs elég erőforrása), csupán azt jelenti, hogy komolyan veszed a tanulást, és sikereket akarsz elérni.

Mennyibe kerül egy biológiatanár?

A közhiedelemmel ellentétben a különóráknak nem kell aranyárban lenniük. Ez különösen jó hír, ha a szüleid vagy gondviselőid nem tudnak anyagilag támogatni, vagy ha úgy döntesz, hogy te magad fizeted a különóráid. (Talán mert ráébredtél, hogy korábban nem tetted meg a szükséges erőfeszítéseket, és rájöttél, hogy rajtad is múlik, hogy felzárkózz). A biológia magántanárok óránként átlagosan 3500 forintba kerülhetnek, az olcsóbbak akár 2000 forinttól is elérhetőek, de légy óvatos, ha valaki ennél kevesebbért kínálja szolgálatait. Ha úgy döntesz, hogy egy magántanár kínáló ügynökség segítségét veszed igénybe, akkor számíts arra, hogy az ügynökség díját is meg kell fizetned. Így az árak olyan 6000 forinttól kezdődnek, és a határ a csillagos ég. Ha nagyon nagy tapasztalattal rendelkező tanárról van szó, az óradíj bizony a 8000 forintot is elérheti. Általában minél drágább a tanár, annál képzettebb vagy tapasztaltabb. Te döntöd el, hogy mennyit tudsz magántanárra szánni, és hogy az esetleges magasabb óradíjak megérik-e hosszú távon. Sokan egyetértenek azzal, hogy az oktatás nagyon megtérülő befektetés, de sajnos nem mindenki engedheti meg magának, főleg nem a legmagasabb áron. Egy dolgot azonban szem előtt kell tartanod a tandíj és a kapcsolódó költségek mérlegelésekor: a magánoktatók olyan előnyöket kínálnak, amiket egy életen át kamatoztathatsz, hiszen megadnak mindent, hogy a lehető legjobban kezdhess neki a tanulmányaidnak. Figyelj oda, hogy kit választasz! Hiszen olyannak fizetni, aki nem elég képzett vagy nem jó pedagógus, felesleges pénzkidobás.

növény
A tanulással mindig növekszünk.

Jó befektetés a magánóra?

Végső soron mindig a diákon és a tanáron múlik, hogy a tandíj jól elköltött pénz-e. Előfordulhat, hogy egy diák fizet egy magántanárnak, és mégis csak a közepes hármas osztályzatot kapja, miközben többet várt az idő- és pénzbefektetésétől.Fontos azonban észben tartani, hogy egy magántanár sem tud csodákat tenni, és a diákon is múlik, hogy erőfeszítéseket tegyen a jelentős javulás érdekében.Egy oktató soha nem lesz képes néhány hónap leforgása alatt csillagos ötös tanulóvá varázsolni a bukott tanulót, ezért próbáld reálisan megfogalmazni a céljaidat. Nem kell azonban mindenképp a csillagos ötösre törekedned, ezért ne késlekedj a magántanár kereséssel, csak azért, mert úgy gondolod, hogy még a külön segítséggel sem éred el a legjobb osztályzatot. Sok átlagos osztályzattal rendelkező diák is érhet el szép sikereket!Egyre népszerűbb a magánoktatás, még azok körében is, akik már most is több ezer forintot fizetnek a magas színvonalú oktatásért, mivel ez a lehető legjobb segítséget kínálja a tanulóknak.Mivel a 21. században a munkaerőpiacon nagyon nagy a verseny, a fiatal szakembereknek minden előnyre szükségük van, hogy a legjobb állásokat kaphassák meg. Ha csak átmeneti segítségre van szükséged, jó ötlet lehet a vizsgaidőszakban felbérelni egy magántanárt.

Megjött a kedved a biosz tanuláshoz? Itt van még 10 meggyőző érv az élet tudománya mellett.

>

A platform , amely összeköti a magántanárokat és a tanulni vágyókat

Első óra ingyenes

Tetszett ez a cikk? Értékeld!

5,00 (1 rating(s))
Loading...

Fanni

Szenvedélyem a nyelvtanulás és a zene, de mindig készen állok új dolgokat felfedezni. Futás, jóga, kirándulás – bármi jöhet, ami izgalmas és tágítja a látóköröm.